2015. szeptember 29., kedd

Koncert ajánló

INDULAT LIVE IN SWEDEN!


Zenekarunk, a szeptemberi mini koncert után, felkérést kapott svéd testvérszervezetünktől. Így novemberben repülőre szállnak, hogy a legendának számító Blue Eyed Devils-el nyomjanak egy zúzós rock'n'roll-t a svéd közönségnek! Aki szeretne és tud, csatlakozhat a srácokhoz!








LUNI LIVE IN HUNGARY
2015



  2015.09.19 én ismét nagyszabású rendezvényt szervezett a B&H Combat 18 magyarországi divíziója. A hétvégét egy előest formájában kezdtük ahol fogadtuk vendégeinket és  Európa több országából érkező bajtársainkat. A jó hangulatról gondoskodott a Vértesalja Gyermekei Csókakő férfi kórusa Honvédségi és Birodalmi indulók formájában illetve Luni is megpengette a húrokat és előadta régi jól ismert számait. A közönség a katonadalokat és a gitárral kísért dalokat egyaránt együtt harsogta, miközben iszogatta sörét, vagy épp az általunk készített gulyását kanalazta.
Az előest hangulatával azt hittük, hogy minden gördülékenyen fog menni, de az utolsó pillanatokban visszamondott szálláslehetőségek még csak a kezdet volt.



  Szombaton: a rendezvény helyszínére kora délután érkeztünk meg egy igen rendezett  kis falusi Kultúrházba. Mivel a helyszínt az utolsó pillanatokig titokban tartottuk sikerült az előadásnak és a koncerteknek nyugodt légkörben  berendeznünk  a helységet . Ám ahogy elkezdett érkezni a tömeg lassan kezdtük egyre feltűnőbbek lenni és a rendezvény kezdete előtt egy órával  meg is jelent a helyi polgármester és közel három órás huzavona vette  kezdetét. A polgármester ugyanis az érvényben lévő szerződés ellenére azt követelte tőlünk hogy hagyjuk el a kultúrházat. De  úgy látszott hogy a  helyszínre kiékező megyei rendőrség kapitányának is teher a polgármester követelése hisz az akkor már kb 250 fős társaság nem nagyon akart elmenni és az már nekik csak jó ha mi egy helyen  maradunk. Végül segítségünkre sietett Cs. P. és sikerült a helyszínre hívnia olyan jogászokat akiknek helyén van a szívük. Segítségükkel sikerült az igazunkat a  rendőrség  felé bebizonyítanunk és így a polgármester a rendezvény előtt egy órával történő szerződés bontási kísérletét nem vette figyelembe és megkezdődhetett az előadás. -segítségüket itt is szeretnénk megköszönni. Sajnos a rendőrségi kisbuszokat látva a hangosítással megbízott csapat visszahátrált és elhagyta a helyszínt.

  Szerencsére csapatunk, nem hátrált, és 3 tagunk már ott is termett és a lehetőségekhez képest, elkezdték a legtöbbet kihozni a "hangosításból". Kb 20:00 magasságában  lépett a színpadra Edda Schmidt és megkezdte az előadását melyet egy rendező magyarul is tolmácsolt. Az előadás témája a landsbergi amerikai katona börtön volt. A tömeg néma csendben hallgatta ahogy máig esküjéhez hű asszony mesélte a megrázóbbnál megrázóbb történeteket. Szörnyű volt hallgatni, hogy milyen aljas eszközökkel és kínzásokkal tudták csak a feltételezett háborús bűncselekményeket bizonyítani. A katonai jog itt már nem számított semmit, a foglyokat nem hagyták aludni, nem kaptak enni, mint pszichésen, mint fizikailag megakarták törni őket, hogy bevalljanak olyan dolgokat amiket meg sem tettek. A kirakatpereket, egy állkivégzés követte ahol az utolsó momentumig megvolt tervezve minden. Az előre eldöntött ítélet után a vesztőhelyre induló katonát egy - beöltöztetett színész- pap pedig arról győzködte, hogy írjon alá olyan jelentéseket és parancsokat ami bizonyította a győztesek állításait és így megmentheti az életét. Nem mindenkit tudtak megtörni, hisz pont az amerikai bombázóknak köszönhetően sok katonának sajnos nem maradt mása csak a becsülete és ezét életét is képes volt feláldozni. Az előadást pedig egy halálra ítélt utolsó gondolatai zárták.






A rendhagyó előadás után pedig következett egy igazi legenda fellépése. Luni személyisége és örökzöld számai még egy ballada est formájában is feltudják tüzelni a tömeget. A fellépése után pedig jöhettek a közös képek és dedikálások. Látszott rajta, jól érzi magát köreinkben tetszett neki az egész hétvége. Sajnos közeledett az éjfél és a polgármester pontban áttakarta venni a kulcsokat már nem volt sok hátra a rendezvényből. Ám az Indulat zenekar nem hagyta magát és a minimális hangosítással is ugyan, de felálltak a színpadra egy mini koncert erejéig.



Elmondhatjuk hogy  a körülmények ellenére jól sikerült rendezvényen vagyunk túl. A külföldi vendégeink jól érezték magukat  és közölték, szívesen jönnének még Magyarországra. Testvérszervezeteinkkel pedig még szorosabb együttműködés  lett megbeszélve.



Hail Blood And Honour! Hail Combat 18!





ui.: 

2015. április 21., kedd

Győri Terror – 2015


Idén 4. alkalommal került megrendezésre Győr bombázásának 71 éves évfordulójának alkalmából a „Győri Terror” megemlékezés. A rendezvény fő szervezője a Blood &Honour Combat 18 magyarországi divíziója volt. Az eseményhez több bajtársi szervezet is csatlakozott: Betyársereg, Hírös Skins, Pax Hungarica Mozgalom, Arrabona NS Crew, Vértesalja Gyermekei Csókakő, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Rába Nemzeti Front, Hungária Skins, Magyar Nemzeti Arcvonal, Fehér Egység.




A megemlékezési menet eredeti tervek szerint a Széchenyi térről indult volna a korábbi évekhez hasonlóan, ám ezt a Győri városvezetés rendőri segítséggel megakadályozta. Az új találkozási pont a Nádorvárosi köztemetőnél volt. Mivel sokan még az első találkozási pontot ismerték ezért némi csúszással indult meg fegyelmezetten a menet a temetőben elhelyezett emlékhelyre.
A megemlékezésen a Combat 18, Fehér Magyar Egység, Hírös Skins, Rába Nemzeti Front valamint egy független hungarista bajtárs tartott beszédet a terrorbombázással kapcsolatban.
A beszédek végén a szervezetek és magánszemélyek elhelyezték az emlékműnél a koszorúkat, virágokat és mécseseket.



A megemlékezés végeztével a megjelent bajtársakat egy ballada estre invitáltunk. Az eredeti helyszínt szintén meg kellett változtatnunk mivel a rendőrség felkeresésére a tulajdonos visszalépett, így a zenés este egy helyi vendéglátóipari egység szabadtéri udvarán lett megtartva. Sajnos a ballada esten már jóval kevesebben jelentek meg, de ennek ellenére családias közegben kiváló hangulatban telt az este. A Németországból érkezett énekes gitárján felcsendültek híres együttesek régi és új dalai ami kiválóan beleillett a megemlékezés szellemiségébe.
Ezúton szeretnénk megköszönni a támogató bajtársi szervezeteknek a részvételt és külön köszönet azoknak, akik bár a ballada estre nem jöttek el, de pénzügyi támogatással könnyítették a felmerülő költségeket.




Végezetül következzen egy kis történelmi visszatekintő a kegyetlen bombázásról:
1944. április 13-án történt az első bombatámadás a II. Világháború során Győr városának legnagyobb üzeme a Magyar Vagon és Gépgyár, valamint a repülőtér ellen.
A légitámadást az amerikai légierő 163 darab B-17. típusú bombázója hajtotta végre.
Ezek a repülőgépek egy dél-olaszországi repülőtérről szálltak fel és a városunk feletti bombázást 11 óra 47 perckor kezdték meg.
A légitámadás 15-18 percig tartott és hatalmas pusztítást végzett.
Összesen 349,9 tonna bombát, valamint 30,000 darab gyújtóhasábot dobtak le a 17 percig tartó légitámadás alatt.
A bombázókat kísérő vadászgépek alacsony támadásból lőtték a menekülő embereket.
A gyár – ahol Messerschmitt harci repülőgépeket gyártottak a német és magyar légierő számára – üzemképtelen lett.
A bombázás áldozatainak száma: 564 halott és 1132 sebesült, az akkori polgármesteri jelentés szerint.
Egy év alatt 24 támadás érte Győrt és környékét. A légi harcokra több rábaközi településen mementóként emlékeztetnek a szirénák, melyeket a még a mai napig sem szereltek le.


Néhány visszaemlékezés a pusztításról:

„A Duna partján dolgoztunk munkatársaimmal, mikor mondták, hogy el kell bújni. A piactér közelében találtunk egy házat, melynek a pincéjében meghúztuk magunkat. Nagyjából 30-40 ember szorult be a szűkös helységbe. Később hatalmas durranásokat hallottunk, beleremegtek a pince falai és folyt a nyakunkba a por. Később jöttek valakik – talán katonák lehettek, már nem emlékszem pontosan – szóltak, hogy elmúlt a veszély. Beleborzongtunk a látványba: egy ház porig volt rombolva, egy másiknak hiányzott a háromnegyede, de volt olyan épület is, melynek helyén csak Visszamentünk a munkaterületre, ahol hatalmas füstölgő kráterek tátongtak. Belegondoltam, mi lett volna, ha ott maradunk és dolgozunk tovább? Lehet, már nem írnám-e sorokat.”



„Emlékszem, hogy szinte nappali világosság támadt a környéken. A bombázók úgynevezett izzó sztálingyertyákat dobtak le, melyek lassan hullottak alá, s bevilágították a területet. A sárban fekve vártam, hogy elmúljon a rémálom. Szerencsém volt: fröcsögött a robbanások erejétől a sár és a föld, de túléltem....”






2015. március 16., hétfő


A Blood C18 Honour Hungary meghív minden bajtársat és érdeklődőt az április 11-én rendezendő emlékmenetére és megemlékezésére. Az immár 4. alkalommal rendezendő megemlékezésen több magyar és külföldi szervezet jelezte részvételi szándékát. Így közösen hajthatunk fejet az angolszász légi-terroristák által elkövetett bombázások áldozataira. Akciónk másik célja felhívni a figyelmet erre a méltatlanul elfeledett rémtettre, ahol polgári célpontok, és áldozatok százai ellen folytattak légitámadásokat. Ezzel üzenve a világnak, hogy

NEM FELEJTÜNK!







2015. február 24., kedd

Kommentár nélkül..

"2015.02.07.-én késő délután a szervezők és a szónokok a koncertteremben gyűltek össze, ott volt a kereszt, a beszédek a rendezvény zenei aláfestését biztosító himnuszok, indulók.
Más koncerttermet is sikerült volna bérelni, de már akkor is előjött a kétely, vajon méltó e egy koncertterem a rendezvény szellemiségéhez?
Szombaton mind a szervezők-mind a levezető parancsnok-mind a szónokok részéről egyöntetűen a NEM volt válasz.
A rendezvényt szabad ég alatt, Budapesten, autentikus helyen kell lebonyolítani.
E határozat azt a feladatot szabta a szervezőknek, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy 2015 nyár végéig, az összes lehetőséget felmérve, a fenti paramétereknek megfelelően szervezzék újra a rendezvényt.
A döntés közös volt a külföldi szerveztek képviselői biztosították a szervezőket támogatásukról.
A feladat adott, a rendezvény méltóságteljes, hatályos törvényeket betartva történő megtartásáért a harc folytatódik.
A jelszó: Szabad Ég Alatt, Budapesten, Autentikus Helyen!

A jelvény marad, 2016. Február. 11.-ig érvényes."


"Pozitív változás az az, hogy több mint egy év ügyvivői vezetés után kialakult a BHH vezetése.
Megfelelő emberek a megfelelő feladatra, ez kifelé is érezteti hatását.
A 2015 Becsület Napja már ebben a formában ment le, és így tudtuk hozni azt a szintet, és bőven túl is szárnyaltuk, amit az Összefogás Becsület Napja 7-8 szervezete produkált.
Ez volt az első munkája az új vezetésnek, de mindenkinek nagy erőt adott a folytatáshoz."

Forrás:
http://bhhdivision.blogspot.hu/2015/02/a-becsulet-napja-meltosaga.html
http://odin.blog.hu/2015/02/20/bhh_interju



Terror Weekend!


2015. február 21., szombat

Becsület Napja 2015

Becsület Napja 2015
Összefogás



   Február, a hazai illetve nemzetközi bajtársak által is várt hónap, amikor újra csatarendbe állhatnak, és együtt emlékezhetnek nagyapáinkra, hőseinkre. Ezzel is hirdetve a világnak, hogy a vérükből mint új hajtás, úgy sarjadt ki az ellenállás! Elődeink harcát, eszmeiségét, akármennyire is tapossák, nem tudják kiirtani!

  Idén is nagy várakozás előzte meg a rendezvényt, sokan érdeklődtek, a tavalyi méltó megemlékezés után. A szervezők és az ellenlábasaink idén is kitettek magukért, de míg az előző csoport sikeres akciót hajtott végre, addig az utóbbiak csúnyán elbuktak.
Ugyanis hiába igyekeztek a rendszer csatlósai ellehetetleníteni a megemlékezést, sikerült felsorakozni a nemzeti szervezeteknek; vagy a hős antifasisztáink, még is sikerült összegyülekeznünk, és senkit nem hatottak meg a túl oldalról érkező hőzöngéseik, vagy Blood and Dishonour önálló rendezvénye, hogy egy általuk magasztalt kiadó szavait idézzem: "puuh, thats really a shame.."

   A rendezvény újra, a régi dicsfényében került megrendezésre, ugyanis szép számmal - hozzávetőlegesen 300-400-an- érkeztek bajtársak itthonról, illetve Szlovákiából, Lengyel-, Német-, Orosz-, és Csehországból is.  Akik mind katonai alakzatban álltak fel a pulpitussal és nemzeteik lobógóival/molinóival szemben, és együtt hallgatták a felszólalókat, akik között volt német, lengyel, orosz, és persze hazai is.

   A rendezvény idén is az egység és összefogás jegyében volt meghirdetve, és szervezve. Ezért öröm volt látni, hogy a hívásra több hazai szervezet jelent meg, és közösen tudtak megemlékezni. Ezzel egy újabb reménysugarat adva, hogy a hazai mozgalom és összefogás nem marad utópia, és képesek vagyunk közösen küzdeni a céljainkért. A rendezvényen a Pax Hungarica, a Betyársereg, a Magyar Nemzeti Arcvonal, a Kard Kereszt Korona Szövetség, a Hírös Skins, a HVIM, a Hungária Skins, illetve divíziónk a Blood C18 Honour.



   A felszólalók között csapatunk vendége ként érkezett német, orosz, lengyel bajtársak is helyt kaptak. Ezért szeretnénk közölni veletek az orosz bajtársunk Anton beszédét, amit a rendezvényen elmondott:

"Köszöntöm a magyar, német, lengyel és az orosz bajtársakat!

Orosz nacionalisták vagyunk és azért jöttünk ma Budapestre, hogy közösen emlékezzünk a Becsület Napjára. Az 1944-45-ös budapesti védelmi harcok voltak az egyik leghősiesebb küzdelmek Európa történetében. Mialatt olyan nagy városok mint Prága, Bécs, Berlin elestek 1-2 héten belül, addig a budapesti házról házra, épületről épületre folyó harcok 102 napig tartottak. A harcok hevessége felért a sztálingrádi harcokéval

A német-magyar csapatok a kommunista szovjet megszállók ellen harcoltak. Megakarták menteni a Nemzetek Európáját. Mi tudjuk, hogy ez valójában a magyar történelem tragikus eseménye volt és higgyétek el, hogy a kommunizmus elleni harcotokat nagy tisztelet övezi részünkről. Az ún. keleti blokkban, ti magyarok voltatok az elsők, akik megkezdték az ellenállást a kommunista megszállás, a rabszolgaság ellen és igazából harcoltatok a függetlenségetekért. Az összes európai népnek példát mutattatok, amelyek nemsokára követtek is titeket.

Megbecsülés és tisztelet azoknak, akik részt vettek a harcokban, és meghozták a szükséges áldozatot. Mi követjük őket és emlékezünk azokra akik a szabad Európáért harcolta összefogva más nemzetek fiaival a közös cél érdekében.

Az orosz emberek ismerik a vörös hordák rémtetteit, miután 1917-ben hazánkban ők kerültek hatalomra. Az elnyomás alatt oroszok millióit ölték. meg. De az orosz lelket nem törték meg, ennek a legjobb példája hogy a háború alatt 2 millió orosz katona harcolt vállvetve a németek oldalán. Ez a legjobb bizonyítéka a testvéri háborúnak. A vörös zászló Berlinben nagyon elszomorít minket. Oroszország, az oroszok a németekkel és az egész fehér világgal elvesztette ezt a testvéri háborút.

Oroszországban most neo-bolsevik rezsim van hatalmon, ezt tudnotok kell, akik örökösei a gyilkos kommunistáknak. Most megint az orosz nép fajirtása folyik. Bárki, aki ez ellen fel mer lépni, az szélsőséges. A helyzet katasztrofális. Mindenfajta orosz nacionalista megmozdulást elnyomnak. Minden nyilvános megmozdulást a különleges szolgálatok figyelik, a rendőrségen belül létrehoztak egy speciális részleteget a szélsőségesek ellen (a nacionalistákat tekintik szélsőségesnek) mindenféle nyilvános demonstrációt, megemlékezést, menetelést, koncertet betiltottak. Manapság több mint 2000 nacionalista van börtönben.

A közös cél érdekében össze kell fognunk, és meg kell erősítsük szövetségeinket. Hasonló problémák, ugyanaz a fenyegetés, hasonló célok, közös ideológia és hit, ezek azok, amik egyesítenek minket és ezért harcolunk közösen szülőföldünkért és Európáért. Realistának kell lennünk a mai világban, el kell feledni a régi testvérháborús sérelmeket, egyesíteni kell erőinket és előre kell menni, különösen ezekben a katasztrofális és vészterhes időkben, amikor Kelet-Európa a végső remény és az utolsó védőbástyája a valódi ellenállásnak. Mi vagyunk az utolsó generáció, aki képes valamit érdemben is tenni, soha ne felejtsük el a felelősségünket, ne légy gyáva, soha ne hátrálj meg, légy olyan aktív amilyen csak lehet minden körülmény között, nem csak a dicsőséges múltat képviseljük, hanem a reményteli jövőt is ebben a kapitalizmus és multkulti elleni harcban.

Köszönöm, hogy meghívtátok a BH/C18-as bajtársakat, köszönet a kiváló szervezésért és a magyar bajtársak kiváló munkájáért. Annak ellenére, hogy ez a szervezet Oroszországban be van tiltva, mindnyájan lelkesen támogatjuk ezt a szervezetet, ami Ian Stuart Donaldson hozott létre.

Ma a BH/C18 egy egységes család, az európai nemzetiszocialista mozgalmak közül az egyik legaktívabb.

Éljen a BH! Éljen a C18!

Éljenek Budapest elesett hősei!

Soha többé testvérháborút!

Bajtársak, köszönöm a figyelmet."









2015. január 27., kedd

2015. január 26., hétfő

2015. január 12., hétfő

Bajtársak, idén is megrendezésre kerül a Becsület Napja,
mivel divíziónk támogatja az összefogást,
ezért másik 7 szervezettel karöltve közösen vesz részt a február 14-én rendezendő megemlékezésen, illetve az esti koncerten. Kérünk minden támogatónkat, jelenlétével támogassa a központi rendezvényt, ezzel pedig az összefogást!



Mint az már hagyománynak mondható, idén is lehetősége lesz
a vállalkozóknak, a magyar és német hősök útvonalát bejárni a HS tagokkal.
A részletek a flyeren olvashatóak!


Az esti emlékkoncerten a hazai zenekarok mellet,
 híres lengyel, és német együttesek is fellépnek!
A koncert pontos helyszínét a megemlékezés után tudatjuk!